Újpest1885.hu: Ellentmondások sűrűjében...1/3

Nincs könnyű helyzetben az, aki a jelenlegi viszonyok közepette értékelni szeretné a magyar labdarúgás történéseit, ám nem szeretném magam felmenteni ezalól. Ugyanis az „írástudók” kötelessége és felelőssége, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, ellentmondásokra, sőt megoldási javaslatokkal jelentkezzenek. A 2017-es esztendő sok sikerben nem bővelkedett a honi labdarúgásban (igaz ez az Újpestre, a magyar klubcsapatokra és a válogatottra egyaránt), reméljük, egy év múlva esedékes értékelőmnéljobb „anyagból” meríthetek.Az első részben az Újpest 2017-es évét veszem górcső alá – kiemelten a 2017/2018-as bajnokságot.

A 2016-2017-es hazai pontvadászatban az előkelőnek nem nevezhető hetedik helyen végeztünk, vagyis csak eggyel több csapatot előztünk meg, mint ahányan előttünk zártak. A Ferencváros elleni három derbin egyetlen döntetlenre futotta két vereség mellett, a bajnoki címet elhódító Honvéd ellen két döntetlen, egy vereség a mérleg, míg az ezüstérmes Videoton mindháromszor legyűrte az Újpestet. A középszert az elmúlt években megszokhattuk, azt viszont talán senki nem gondolta volna, hogy Duchatelet olyan „merényletre” készül a klub és szurkolói ellen, ami idehaza eddig példátlan volt. A nyári szünet némi bizakodásra adhatott (volna) okot, hiszen korábbi újpesti alapemberek (Litauszki Róbert és Simon Krisztián) mellett olyan futballisták is érkeztek, mint Zsótér Donát, Novothny Soma vagy Tischler Patrik. Bardhi, Balogh Balázs, Heris és Diarra távozása viszont azt is jelentette, hogy teljesen új csapat épül, annak néhány előnyével és számos hátrányával. A címerügy viszont akkora botrányt eredményezett, amelyre minden bizonnyal nem volt felkészülve klubunk tulajdonosa sem, nem tévedünk nagyot, ha Gyarmati Eszter ügyvezető asszony későbbi távozása is jórészt ennek a következménye.

2017 telét a hatodik helyen töltöttük 27 ponttal, most ötödikek vagyunk 26 ponttal, mérlegünk szinte megegyezik – mindössze egy tavalyi vereség „kárára” értünk el idén egy döntetlent. Ez az egy helyben toporgás az, ami joggal és okkal frusztrálhat minket, hiszen bár idén és tavaly is voltak biztató momentumok, mindig akadnak olyan hiányosságok, amelyek kulcsfontosságúnak bizonyulnak. A kontinuitásról sokat elmond, hogy az előző bajnokságot a Balajcza – Szűcs, Kálnoki, Pávkovics, Mohl – Windecker, Szankovics – Hazard, Andrics, Balogh – Bardhi kezdővel zártuk az Üllői úton (2-0) oda, míg az idei rajton (Pakson 2-2) a Pajovics – Szűcs, Litauszki, Bojovics, Balázs – Szankovics, Windecker – Obinna, Nagy, Pauljevics - Novothny összeállításban találkozhattunk a mieinkkel. Csupán Szűcs, Windecker és Szankovics a közös metszet, ám az őszt tekintve Szűcsöt bátran kivehetjük (a jobbhátvéd nem igazán tudott élni a kezdeti bizalommal) és „kicserélhetjük” Pávkovicsra, aki az idő múlásával egyre stabilabb teljesítményt nyújtott, ám sokak szerint még most sem NB1-es szintű hátvéd (ráadásul korábbi edzőinél inkább védekező középpályásként kapott szerepet, így talán nem véletlen, hogy kissé idegenül mozog a védelem tengelyében).

A nézőtéri botrányok és az MLSZ Fegyelmi Bizottságának túlkapásai miatt öt hazai találkozót kellett nézők nélkül megrendezni, ezeken két győzelem, két döntetlen és egy vereség volt a mérlegünk, ám a temetői hangulat még a jobban sikerült összecsapásokat is beárnyékolta. Újdonság, hogy érzékelvén a futballtól idegen feelinget, bizonyos újságírók is szót emeltek a pályabezárás ellen, sőt ősz végére annyira kilógott a kettős mérce lólába (Ferencváros – DVSC szünetében történtek és az újpesti események között, melyek közé nehéz egyenlőségjelet tenni), hogy az teret kapott a sajtóban.

Különösen fájó, hogy a Videotont egyszer sem sikerült legyűrni (bár ez is nagy előrelépés a tavalyi 3/3 zakóhoz képest), hiszen Felcsúton a 85. percben még 2-0-ra vezettünk, időnként remek játékot mutatva, hazai pályán pedig 0-2-ről fordítottuk volna meg a mérkőzést, ha Tischler nem hibázik a büntetőnél. A Ferencváros ellen sajnos mindkétszer kaptunk gólt a 80. perc után, ez egyszer döntetlent, egyszer pedig vereséget eredményezett. Ha a Vidi elleni két pont fájó, nem mehetünk el szó nélkül a Puskással vívott összecsapások mellett sem. Ezeken öt gólt kapva (kettőt rúgva) mindkétszer vereséget szenvedtünk – attól a csapattól, amely – dacára a nagy várakozásoknak – a 8. helyen telel, három pontra tőlünk, négyre a már kiesőhelyen lévő Balmazújvárostól.

A kupában állunk, ami az eddigi ellenfeleinket nézve nem nagy fegyvertény, ám a Videoton és a Ferencváros esete jól mutatja, könnyedén megéghetnek az élvonalbeli „sztárcsapatok” erősebb NB2-esek ellen. A mieink az Öttevény, Gödöllő, Vecsés trión „mentek át”, 14-0-as gólkülönbséggel (amelyből Tischler egymaga kilencet vállalt). A bajnokságban a korábbi MTK- és Videoton-csatár csupán háromszor talált be, az ex-diósgyőriNovothny Soma viszont tízszer, amellyel nálam kiérdemelte az „ősz újpesti játékosa” titulust.

A keretet és a teljesítményeket megvizsgálva a kapuban nagyon könnyű dolgom van, Balajcza egyre romló teljesítménye, bizonytalankodásai után felüdülés volt Pajovicsot nézni. Ez még akkor is igaz, ha két olyan potyát szedett össze (DVTK és Balmazújváros elleni hazai mérkőzéseken), amelyek után szégyenkezhetett a délszláv hálóőr. Pontrúgásoknál magabiztos, lábbal egészen jó, a vonalon megmutatkoznak átlagon felüli reflexei. Ne feledjük, profi pályafutása során sehol nem kapott teljes és hosszantartó bizalmat, tavasszal még jobb teljesítményt várhatunk tőle. Banai és Kovács Zoltán esetében nem zárok ki váltást, hiszen az újpesti érzelműBanai minden bizonnyal szívesebben védene NB2-ben, mint padozik nálunk, míg Kovács talán feleségéhez közelebb, Cipruson légióskodna (ami számára inkább a hazatérés lehet). Bármelyik kapus is távozik, szükség van a pótlásra, sőt kérdés, hogy érkezik-e kapusedző, vagy marad a „beugró” Pleskó László (Rabóczki a szezon közben, próbaideje lejárta után távozott).

Jobbhátvédként láthattuk Szűcs Kristófot – talán nem függetlenül attól, hogy kell a motiváció a Roderick-féle utánpótláscsapat tagjainak, „el lehet jutni az NB1-be is”. Egyelőre Szűcsöt inkább egy NB2-es középcsapatban tudom elképzelni, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Sajnos igazi jobbhátvédünk nincs, hiszen Pauljevics inkább egy sorral előrébb képes jó teljesítményre, de eltekintve néhány nagyon gyenge meccsétől (például a Puskás elleni első vereségünk), összességében közepes teljesítményt nyújtott. A másik szélsőhátvéd poszton az a Balázs Benjámin játszott, aki rosszul sikerült külföldi kalandjai után nem találja számítását az NB1-ben. Játszott középpályást, jobbhátvédet, az ősz jó részében pedig balbekket – nem olyan rosszul, nem is jól.

Vignjevics eredeti elképzeléseiben egy Bojovics-Litauszki belső páros volt, ám hamar rá kellett jönni: előbbi nem üti meg az NB1 színvonalát sem. Meglehetősen lassú, körülményes és túlzottan egyszerű játékával kiérdemelte a padozást, majd jött a sérülése. A Gyirmótról érkező védőtől egyesek sokat vártak, tekintettel belgiumi múltjára (és mert „Vignjevics jól ismeri Montenegróból, tudja, mire számíthat tőle”), mégis csalódást okozott. Pávkovics közel sem olyan rossz, mint volt, engem Korcsmárra emlékeztet, aki rengeteget fejlődött viszonylag rövid időn belül Urbányi kezei alatt. Kálnoki-Kis pedig bizonyára csalódott a kevés játéklehetőség miatt, az ő pályafutásának nem tett jót az újpesti kitérő. Salétrosról talán a mester azt várta, hogy megoldja a balbekk problémát, de már bemutatkozó interjújában elmondta, egyik oka érkezésének (azaz a Stockholmból való távozásának) az volt: szeretne a középpályán szerepet kapni. A hírek szerint a svéd-magyar futballista meg sem várta az őszi idén végét és távozott Újpestről.

Az újonnan igazolt Selmani érdemben nem kapott szerepet, Cseke Benjámin is csupán kihagyott ziccere miatt (a Honvéd ellen a 93. percben 2-1-nél megdöbbentően rossz megoldást választott) élhet őszi emlékezetünkben. Simon Krisztiántól és Zsótér Donáttól nagyon sokat vártunk,–viszonylag keveset kaptunk. Egyikőjük esetében sem az akarással van probléma, ám valami – még – nem kerek, nem teljes. Zsótér adott fontos gólpasszokat (Vasas ellen Dunaújvárosban, Diósgyőr ellen Debrecenben kettőt is – mindegyiknél Novothny volt a befejezőember), Simonnak is voltak jó megoldásai (a Balmaz ellen idegenben fontos, győztes gólt szerzett). Tavasszal több kell tőlük, ám Zsótérnak talán nem a szélen, hanem középen, Nagy helyén kellene futballoznia, míg Simon egyre jobban futballozó vetélytárssal rendelkezik (ObinnaNwobodo). Az az Obinna, akit a lila-fehér fanatikusok jelentős része elzavart volna a 3-4. forduló táján. Fiatalon, távol családjától, távol a megszokott kultúrától – mégis, egyre jobb teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet. A kapu elé ritkán ér oda, mindössze egy gól (az is csupán a szépítésre volt elég a szezonzárón) fűződik a nevében, ebben mindenképpen fejlődnie kell. Kiszámíthatatlan mozgása és gyorsasága viszont sok fejtörést okozott az ellenfeleknek.

Nagy Dániel őszi performansza és teljes pályafutása akár egy külön bejegyzést megérne, mert több volt, van benne, mint amit eddigi karrierjéből kihozott. Fantasztikus gólokkal (a Ferencváros elleni derbin és a Videoton ellen összesen három gól) kezdett, majd egyre akaratgyengébb, kilátástalanabb futballal rukkolt elő. Esetében nem ritka, hogy a szurkolók alibizéstemlegetnek. A szombathelyi vereség utáni kimutogatásával nem sok lila-fehér szurkoló feltétlen bizalmát nyerte el, nagy megújulás kellene tőle tavaszra. Erőnléti és mentális problémákkal egyaránt küzd Nagy, aki az elmúlt években rendre epizódszerepet kapott klubjaiban. A belső középpálya két motorja Windecker és Szankovics, akik megbízhatóan robotolnak, ám ennél többre nemigen képesek. Windecker kezdeményezőbb, de többet is hibázik, Szankovics hiánya inkább akkor mutatkozik meg, amikor nincs a pályán. Összességében nagyon hiányzik egy Mitrovics-szerű labdarúgó, talán maga Nikola Mitrovics, aki góljaival kevésbé, gólpasszaival és mezőnymunkájával annál inkább kivívta a tiszteletet és szeretet mind Újpesten, mind Fehérváron – és egyes híresztelések szerint akár vissza is térhet a Megyeri útra. AlessaneDiallo technikás labdarúgó, jó lenne, ha a délszláv harcmodorból átmentene valamit magának – akkor Vignjevics mester is jobban bízna benne.

És ha már pletykák, Gyurcsó Ádám a hírek szerint tárgyal tulajdonosunkkal, de menedzsere felvette a kapcsolatot Felcsúttal és a IX. kerületiekkel is, nincs könnyű dolga tehát Duchateletnek. A kegyvesztett, Vignejvics bizalmát mérsékelten élvező Tischler Angyalföldre távozhat – érkezhet helyette az ukrán-orosz Evgen Pavlov (191 cm magas, 26 éves, csatár létére eddig nemigen szórta a gólokat). Tischler lőtte a legtöbb gólt az ősszel, de az alacsonyabb osztályú csapatok elleni MK-gólok vajmi keveset érnek, annál többet nyom a latban a mesternél Tischlersajtóbeli kifakadása és kihagyott büntetője. Novothny megtalálta góllövő cipőjét, emellett csupaszív játékával sok szép pillanatot okozott nekünk. Amolyan Szalai-típusú csatár, aki agresszívan letámadja ellenfelét, csúszik-mászik, nem ismer elveszett labdát. Angelov alig kapott lehetőséget, bár a Diósgyőr ellen ő egalizált a mérkőzés vége felé, jó eséllyel télen távozik Újpestről.

Elkelne az erősítés, a hírek szerint zajlanak a tárgyalások és nagyon valószínű, hogy nagy távozó nem lesz. Ha a „zuhanyhíradó” által beharangozott nevekből érkezne valaki, különös tekintettel a Lengyelországból távozó Gyurcsóra, bizakodva várhatnánk a tavaszt. A címerrel kapcsolatban az UTE pert nyert, a jogi következmények terén azonban egyelőre nem látunk tisztán, a klub tulajdonosa tárgyalást szeretne, a másik fél viszont – zsebében a bírósági ítélettel – minden bizonnyal nem szívesen ül tárgyalóasztalhoz azzal, aki korábban kategorikusan elzárkózott. Öt pontra vagyunk az Európa Liga-selejtezőt érő 3. helytől, tizennégy mérkőzés alatt sok dolog megtörténhet. A Magyar Kupában február 20-án fogadjuk a Paksot, amely sok keserűséget okozott nekünk az elmúlt évtizedben, van miért visszavágni. A Videoton és a Ferencváros már kiesett, így nincs igazi esélyese a kupának – ha túljutunk a Pakson, a Debrecen és a Honvéd jelentheti a két legnagyobb vetélytársat.

A Groupamában megrendezendő döntőig azonban még sok idő van. Egyelőre vannak kérdőjelek, ám miért ne reménykedhetnénk abban, hogy az őszinél összeszedettebb, szemre is tetszetősebb és legfőképp: eredményesebb játékot láthatunk Litauszkiéktól?! Remélni, bizakodni – és meccsre menni, szurkolni: ez a szurkoló reszortja. Reméljük, sokszor fog kilencven percen keresztül zengeni a hajrá Újpest és zúgni a hajrá Lilák!

Forrás: Újpest1885.hu - Louie